Vacakság

Veszekedtem. Az oktatás helyzetéről olvastam egy cikket és próbáltam elmondani, hogy mi nem tetszik benne. Társam nem volt partner, nem értette, hogy miért fáj nekem az orbáni oktatási rendszer. Egyszerűen nem értette, hogy szerintem nekünk ez az egyetlen kiugrási lehetőségünk. Ez az ország, a szétlopott, tönkretett, összeragaszthatatlan gazdaságával már nem fog talpra állni. A mostani generáció képzett, okos emberei már külföldön élnek és dolgoznak. Az itthon maradtak nem képesek ellátni annyi ember feladatát, kiégnek, elmennek vagy szakmát váltanak. A következő generáció olyan oktatásban részesül, hogy az onnan kijött fiatalok mindennek nevezhetők lesznek, csak éppen jól képzett munkaerőnek nem, tehát a nyugati cégek még csak számításba se fognak venni, mint lehetséges célpontot gyártóüzem vagy egyéb befektetés szempontjából. Vissza fogunk esni a ruhagyár ország szintjére. Ezzel együtt az a nagyon halvány remény is ugrott, hogy valaki egyszer csak feláll az egyetem padjából és létrehoz egy olyan gazdasági rendszert, amit tíz év alatt helyrehozná nem csak a magyar, de a fél világ gazdaságát. Hibás vagyok, hogy nem tudom láttatni és elmondani azt, amit ezzel kapcsolatban érzek, de azt tudom, hogy egy rendszerben hozott bármilyen apró változás igenis hatással van az életünkre, ami azt is jelenti, hogy nem fog történni semmi pozitív dolog. Az orbáni vezetés azonnal érezhető változtatásai viszont folyton csak szar hatással vannak az országra. Egyszerűbben: az azonnal érezhető változás rossz, a hosszabb távra tervezett pedig rossz lesz. Persze nem mindenkinek. Van kivétel, van akinek jó. Gondolom a rezsim tagjainak gyerekei akkor is egyetemre fognak járni, ha fejjel bontanak falat és a szobájukat már gyerekkorban gumival tapétázzák. Egy huszonéves csaj simán elmehet a bahreini miniszterekkel tárgyalni, csak legyen neki egy diplomája turizmusból? Ja nem, ahhoz Orbán lányának kell lenni. Hogy tud-e létrehozni valamit a szakmájában, azt nem igazán kell bizonyítania, mert a készbe ül bele, szállodákat kap, csak győzze vezetni.. Azonban bármilyen szegény(ebb), leszakadt családból származó gyerek mehet szakmunásképzőbe, a továbblépés lehetősége nélkül és ráadásul ilyen tananyag mellett még készségei sem lesznek. A papír a lényeg, nem az, hogy a munkás szépen, megbízhatóan dolgozzon és ne köpjön a szőnyegedre köszönés helyett. Szóval ez igazából számomra a reményről szól, bár minden változtatással inkább a reménytelenségről. Szerettem volna valamikor jobban élni, de úgy tűnik, hogy nem fog menni, nem lesz a hazámban senki, aki meg tudja (és meg is akarja) csinálni. És mikor elmondanám valakinek, hogy egyre reménytelenebbnek látom a jövőnket, nem érti. Ez meg rosszabbul esik, mint maga a történet. Lesz, vagy van egyáltalán valaki, aki megértené amit mondok? Hogy amit mondok, az nem feltétlenül érint azonnal és keményen, de valamilyen szinten kihatással van az egész jövőnkre? Érdekel egyáltalán valakit? Nem tudom. Nyilván magamban kell tartanom az ilyen gondolatokat, mert csak idegesítem magam és ezek szerint másokat is. Sokszor érzem, hogy nincs igazán partnerem a gondolkodásomhoz. Ez nyilván elősegíti azt az életet, amit élni szeretnék. Ja, nem. Majd egyszer valaki megsimogatja az orrom és a számba nyom egy jutalomfalatot, hogy ne ugassak.