Napló

No, megint eltelt egy kis idő. Most meg jöttem és írok. Megoldás sok mindenre, ami amúgy nem igényel megoldást. Sajnálom a világot. Az elmúlt egy-két hétben Aleppóról néztem híradásokat, twitter és facebook bejegyzéseket, ami nem tett jót a lelkivilágomnak. Most meg Berlinről meg a többi városról nézek, ahol terrortámadások vannak. Hát bassza meg a kutya, ki a hülye ezen a világon? Kit sajnáljak? Miért pont Németország, ahol befogadják a menekülteket? Vagy ezek mások? Pláne, hogy úgy tűnik, a terrorista is menedékjogot kapott. Nem tudom már, hogy mit gondoljak, de azért gondolok valamit. Önző leszek a továbbiakban és leszarom az egész rohadt közel-keletet, mert a tököm tele van vele, hogy míg én azon szörnyülködök, hogy őket gyilkolják, közben ők is gyilkolásznak. Én rohadtul nem tudom szétválasztani, hogy melyik a jó és a rossz közülük, tehát kénytelen vagyok azt mondani, hogy maradjon mind otthon a francba. Kaptam két könyvet ajándékba, ritka csemege a papírkönyv. Kiolvastam a következő részét a Setét toronynak. Megmondom őszintén, nagyon durván megakadt a cselekmény, nem igazán kedvelem a történet közepén a visszatekintést, főleg, hogy fél könyv arra van felhasználva. Legyen első az első, második a második. Ahogy a Star Wars is össze-vissza csapong, az már csak egy egyszerű képregénnyé degradálódott a szememben, aminek évente adják ki az új részét. Lehet, hogy jó, csak hagyjuk már ezt a marhaságot, hogy az utolsó résszel kezdünk, aztán úgy haladunk visszafele. Jó volt egyébként, az említett (számomra) hibán túl egy nagyon jó kis könyv volt. Izgalmas, fájdalmas. Leesett a hó, az első, de ez nekem nem igazán öröm. Ha mennem kell, akkor nem. Kellene már valami írótanfolyam, sokkal egyszerűbb lenne, ha nem csaponganának a gondolataim írás közben, mert akkor csapzott lesz az írás is. Mondjuk totál mindegy, egy olyan naplónál, amit saját magamnak írok.