Napló

Tegnap voltam a sorstársi tanácsadónál. Azt hiszem mindent megcsillantott előttem, amit akartam kérdezni. Sport, társaság, programok, úszás!, beszélgetés. Kérdés, hogy lesz-e olyan a társaság, amit szívesen látogatok. Lesz-e olyan, hogy szívesen indulok el, várakozással, örömmel. Vagy a szokásos: igen, igen, igen, aztán, ha indulni kell, akkor jaj, nincs kedvem, beteg vagyok, fáradt vagyok. Majd látjuk. Mindenesetre valami mozgást kellene csinálnom, mert beledöglök, ha nem teszem. Kaptam házi feladatot is: az emailt, amit írtam, mikor nagy hévvel jelentkeztem egy tanácsadásra, ki kell értékelnem, hogy miért negatív minden mondata. Hát szerinted? Ha minden oké, akkor ki akar tanácsadásra menni?
Orvosnál is voltam, sűrű a vérem az injekciótól. Írtak fel vérhígítót, de félek beszedni. Ez az orvos nem tudja, hogy mindenféle fekélyem van, de nem is úgy tűnik, mint akit érdekel. Majd megkérdezem a háziorvosomat, bár tudom a választ: felírták, szedje. Ha belegondolok, hogy ilyet már akartak felírni, de mikor mondtam a fekélyt, akkor inkább lemondtak róla... Mindenesetre ha elkezdem, szinte biztos, hogy dupláznom kell egy darabig a nyugtatót.
Kiolvastam a Setét Torony befejező részét. Egy kicsit javított a helyzeten King azzal, hogy leírta: ő is csak átengedi magán a történetet, nem ő a világok istene, de nekem ez akkor se tetszik. Egyébként jó történetek, csak ha van tüske, akkor van tüske. A befejezés vis
zont zseniális, nagyon tetszett. Minden másra számítottam, csak erre nem. A legutolsó utáni regényt olvasom most, az "Átfúj a szél a kulcslyukon" címűt, de valahogy nem érzem, hogy bármi köze lenne az eredeti történethez. Nekem abban sem volt hézag, nem éreztem, hogy valami kimaradt volna. Ez egy mese, egy önálló történet a főszereplőnk múltjából. Nem látom be, hogy miért kellett a sorozatba illeszteni utólag. Kicsit unalmas is, mert az ember azt várja, hogy a történet szálát veszi fel, ha már a sorozat része. Mindegy, ne fanyalogjunk.
Megtettem a tippmixen az első fogadást élesben a saját stratégiámmal. Szorítom a seggem, hogy bejöjjön.

Napló

Nahát, ezt is megértem. Elolvastam a Setét torony 6. - Susannah dala című könyvet Stephen Kingtől. Gyakorlatilag majdnem túl vagyok az egész életművén - és ez a szerencse. Mert ha ezt a sorozatot kezdem először, akkor ez lett volna az utolsó könyvem tőle. Gyakorlatilag istenné tette magát. Tudom én, hogy a regényhősök - regényhősök, de hogy ezt még az orrom alá is dörgöljék, azt nem szeretem. Beleéled magad és egyszer csak ott állsz az író előtt, aki még meg se írta a történetedet, és megkéred, hogy írja meg! Hát majdnem letettem az egészet. Nem azért olvas az ember, hogy az orra alá dörgöljék, hogy olvas. Tudom, cseszd meg. Jó, vannak homályos utalások arra, hogy ő is csak engedelmeskedik egy felsőbb akaratnak, de ez innentől kezdve már gyenge, átlátszó. Valami olyasmi, mint amikor azt kerestük, hogy mikor jelenik meg Hitchcock saját filmjében, mint egyszerű kutyasétáltató polgár. Nem szerettem, megakasztotta az egész történetet visszamenőleg is. Ebből a sorozatból ez már a második csalódás, ami nem akármi ahhoz képest, hogy száz könyvét elolvastam és többé-kevésbé mind tetszett.

Újévi napló

Mit mondhatnék? Semmi sem változott, ahogy nem is szokott változni semmi egy évfordulótól. Születésnap, Karácsony, Szilveszter, lószar napja, mosoly napja. Nem vagyok rosszul, nem vagyok jól. Valaki kiköltözött a mindennapjaimból. Más valaki az életemből költözött ki. Az egyik más életet választott, a másik azt hitte, hogy én választottam más életet. Én meg ugyanaz maradtam, bár ezt már nem tudom és nem is akarnám elmondani. Elmondhattam volna, hogy az életem privátban zajlik, a nyilvánosságnak csak egy arcom van, de minek?! Aki jó mélyen (vagy nem is olyan mélyen) magába tekint, az rájöhet magától is, hogy a facebook csak egy álarc. Nem mutat, csak külsőségeket, villanásokat. A beszélgetés, az más. Amikor mindent elmondasz valakinek, azt nem mondod el mindenkinek. Amikor nyilvánosság elé lépsz, az egy másik oldal. Azt az oldalt meg hiába mutatod barátoknak, nem fognak bedőlni neki. Ha igen, akkor nem ismertek meg igazán. Skizofrének vagyunk mindannyian. Mindenesetre nem fogok még egyszer magamról beszélni senkinek. Ezt legalább megtanultam. Bizalom? Ha-ha.
Akartam venni karácsonyra egy billentyűzetet, vagy egy fejhallgatót, de inkább megpróbálom a tippmixet újra. Hónapok óta tesztelgetem a stratégiáimat, eddig nem rossz amit hozhatott volna. Hogy élesben fog-e működni, azt nem igazán tudom. Kiderül. Mindig kiderül.
Nem sok van már Stephen Kingből, az utolsó egy-két könyv és vége. Nem tudom, hogy mit fogok utána olvasni, nem tudom, hogy találok-e olyat, amibe ennyire bele tudom magam mélyeszteni. Két napja végeztem a Callai farkasokkal.