Bemutatok magamnak. Bemutatom magam. Nekem mindegy.

Kedves naplóm!
Én csak én vagyok. Egyszerűen: vagyok. Foglalkozásomra nézve rockant vagyok, ahogy láthatod a blog címében is. Tizenhat éves voltam, mikor sikerült nyugdíjba menni, most negyvenhárom vagyok, de már nem vagyok nyugdíjas, csak ellátásos. Jog és egyéb biztonság nulla. Nem fogok (dehogynem) politizálni, de néha eszembe jut, hogy amelyik jogszabály rám vonatkozik, arról szívesen káromkodnék egy keveset. Ergo a blog 16 éven felülieknek szól időnként. Majd kiírom, bár csak magamnak. Tanulmányaim voltak. Papírjaim vannak, most éppen kétféle, de a zewa a kedvencem, mert puha.  A blognak nincs célja, nincs mondanivalója. A pszichiáterem azt mondta, írnom kellene egy naplót. Nincs hozzá kedvem, nem voltam soha író ember. Hallgató ember vagyok, ebbe belefér a zenétől kezdve a saját fejemben beszélő hangokig minden. Olvasó is vagyok, Kafka és a klasszikus oroszok nem annyira, de ezen kívül bármit olvasok, ami betű. Egyetlen könyvre emlékszek amit félbehagytam: Nat Roid (Tandori Dezső): De maradj halott... volt a címe, erre emlékszek, mert amit elolvasok, annak az írója és a címe valahogy kiesik. Tehetnék ellene persze, de minek? Ha valaki kérdezi, hogy olvastam-e ettől azt, akkor megkérdezem, hogy miről szól. Ez jó nekem és jó annak is, aki ajánlja, mert így felidézi és nem felejti el. Látod, így tudom megmagyarázni, hogy nem is vagyok hülye. Holott... A helyesírásomat ne nézd, nem lényeges.  Ha eszembe jut, írni fogok. Mindenről ami ér, meg arról is, ami nem. Ha történet jut eszembe, azt írom le. Történet nem szokott eszembe jutni, de az ördög nem alszik. Bezzeg, ha én nem alszok, meghalok a negyedik napon. Sok minden érdekel, még a tudománytalanság is. Főleg az. Ugyanis a tudomány havonta többször is az életem része, tekintve, hogy sokszor és sokféle orvoshoz járok, de amikor már ők is azt mondják, hogy "Isten tudja", akkor az ember elkezd elmélkedni meg agykontrollozni. Meg autogén tréningezni, amit nem mellesleg orvos írt fel. Aztán meg halottakat látni. De ilyenkor beveszem a nyugtatóimat, nyugi. A betegségeimet nem írom le egyelőre, ha lesz folytatás, előbb-utóbb ki fog derülni. Egyelőre ennyi, már az is valami, hogy ennyi év halogatás után, ennyit leírtam. Soha nem gondoltam volna magamról.