Bűncselekmény

-%%&&#@>!!@@&##!!!
-Drágám, őszintén sajnálom, hogy feldaraboltam és megettem a családodat...
-Te miről beszélsz, csak a zoknidat hagytad a... ó...

Mai magyar

-Ön a rendőrséget hívta, mi a panasza?
-Jó napot! Özvegy Magyarné vagyok, Gurulóstarhonyapusztáról beszélek! Kérem jöjjenek azonnal, migráncsok vannak a faluban!
-Lassabban kérem, mondja el, hogy mit lát!
-Kérem, én a szomszédos Magyarakarattyáról itt járok át a piacra. Ma is így volt, sajnos teljesen kifogyott a veremből a krumpli. Elvették a földem egy részét, Mészáros úré lett, de így legalább magyar kézben maradt. Örömmel adtam oda, mert a fiam így tud dolgozni nála. Nem sokat fizetnek neki, de hát elég nekünk a kevés is, csak az országunk boldoguljon. Visszafele jövet megláttam egy padon négy kendős némbert! Kérem, azonnal vigyék innen őket, teljesen félelmetes az utcakép tőlük! Olyan sötét, gyűlöletes pofázmányuk van!
-Írja le őket!
-Hát, hogy is mondjam. Sötét ruha, teljesen eltakarja az egész testüket, a fejükön kendő és ülnek a padon!
-Fegyvert lát náluk?
-Nem, nem hiszem! Úristen! Az egyik egy kardot fogott és fenyegeti a gyerekeket az utcán!!! Rikácsol! Üvölt!
-Mondja el, hogy pontosan hol van!
-A Kossuth utcán vagyok! El se téveszthetik, nincs több utca a faluban!

- Küldöm az autót, ne mozduljon, maradjon velem, mondja, hogy mit lát!
...
-Látom, rendőr úr, látom, itt az autó! Jó nagy! Páncélos! Ágyúval! Helyes, így kell ezt csinálni! Most puffantsanak oda egyet!
-Hölgyem, ezt nem tehetjük, előbb meg kell vizsgálni a helyzetet.
-Mit kell ezen vizsgálni?! Lőjenek oda az ágyúval a rohadt muzulmánnak, hát nem emlékeznek már a törökökre?!
-Kérem asszonyom, várjon!
-Na végre, kinyílt az páncélos ajtaja... Ej, de szép szál legények, kár, hogy nem látom őket rendesen attól a nagy pajzstól, ami előttük van! Mint a teknősök! Biztos ez a nevük is, bár innen csak annyi látszik a ruhájukon, hogy TEK! De milyen szép géppisztolyaik vannak! Csak úgy merednek a pajzsok között! Igazán férfiasak, gyönyörű fiúk, majd ők elintézik a büdös arabját! Kicsit közelebb jövök!
-Ne menjen oda! Műveleti terület, veszélyes lehet!!!
-Ezek a fiúk csak beszélgetnek! Hát mi folyik itt? Vér nem, az biztos! Bezzeg, ha nálam lenne a kapám! Jé, hisz ez a Julcsi! Meg a Maris! Hát őket ismerem! Úristen, jesszusom és minden szentek! Én meg azt hittem... Istenem... Ne haragudjanak, én azt hittem arabok. A kendő, a kard... az nem is kard, az a botja! Teremtőm, annyira sajnálom!
-Semmi baj kedves! Jól tette, hogy hívott! Bármikor hívhat, ha gyanúsat lát! Soha nem lehetünk elég óvatosak! Elmondhatja az unokáinak, hogy ma hőstettet hajtott végre!
-Az unokámnak?! Bahh, majd pont neki. Büdös libsi lett a kölök, nyolc éve nem is szóltam hozzá... ha meg pénzt küld, akkor azt úgy fogom fel, hogy kárpótlást fizet a szülőhazájának! Mert itt hagyta! Utálok hozzányúlni is az euróhoz, de valamiből élni kell, míg apánk küldi a következő Erzsébet-utalványt...

Miatyánk

Mi Atyánk, aki ott vagy, ahova vágytál,
megszenteltetett a te neved;
eljött a te országod;
meglett a te akaratod,
amint kiejtetted a szádon, hogy:
"akarom, most akarom, mindent akarok, azonnal!"
Mindegy milyen áron,
egy országot a Földről,
és egy darabot az mennyből is.
Mindennapi kenyerünket majd megadják
a civil szervezetek az ingyenkonyhán, amíg engeded.
Bocsásd meg a társaid vétkeit,
miképpen mi is megbocsátunk, a Soros vétkéért,
hogy a személyedben egy kígyót ölelt a keblére;
és ne vígy minket kísértésbe,
amikor a romlott nyugati sátán, egy élhető országot kínál lakhelyül
a gyermekeinknek és az unokáinknak,
de szabadíts meg a háborúból menekülő, árva, sérült gyermekektől!
Mert tiéd ez az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké!
Ámen.

Polgárok háborúja

Állunk egymással szemben, két tömeg. Mi megnyertük amit akartunk, ők pedig nem akarják átadni. Félünk. Csak sorfalunk van, kevés fegyverünk, még kevesebb vezetőnk. Állunk önmagunkért, a gyerekeinkért, a hazánkért. Sokszínűek vagyunk, eltérő bőrszínű emberek, vegyes, össze-vissza ruházatban. A másik oldalról fegyvercsövek néznek ránk. Félelmetesen vidám színbe öltözött harci gépek. Van vezérük, példaképük. Vannak kiképzőik, különböző országok maffiózói, gyilkosai trenírozták őket, hogy gond nélkül szúrják a testvérükbe a szuronyt. Farkasszemet nézünk. Nem agresszíven, nem akarjuk, hogy támadjanak. Nem akarunk semmit, csak ami jár, amit megérdemlünk. A méltó életet. Amikor nem minden a másé, nem mindenki ellenség, aki más véleményen van. Úgy látszik, hogy nem kaphatjuk meg. Oldalról harckocsik dübörgő hangja ér hozzánk. Nekünk nincs, ez is az ellenfelünké, a testvéreinké. Várunk. Szemben velünk valaki beszédet tart. Majd egy torokká áll össze a tömeg, egyszerre üvöltik: MAGYARORSZÁGÉRT! A mi kiszáradt szánkon, összeszorult torkunkon suttogva esik ki a szó, hogy a macskaköveken azonnal összetörjön: Magyarországért... Mellettem egy idős férfi összegörnyed. A szívét fogja. Belekarolok, hátha állva tarthatom, de nem megy. Együtt kerülünk a földre. Kérdezem, hogy van, kivinném a tömegből, ki az őrületből. Nem engedi. Elhaló, csendes szóval mondja: most itt kell meghalni, nem otthon. Felállok, balra nézek, segítséget keresve. Végül hárman felállítjuk a férfit és támogatjuk. Nincsenek életjelei, de fogjuk, mintha ezen múlna a jövője, a jövőnk. Eldördül az első lövés. A csendben szétrobbantja a fülünket az irgalmatlan durranás. Azt hittem ők lőttek, de nem. Egy nő a mi oldalunkról. Maga ellen fordította a fegyverét. Nem látott reményt, ahogy mi sem. De nem adhatjuk fel. A mögötte álló felkapja a fegyverét, közben megpróbálja letörölni a nő vérét magáról. Szörnyetegnek látszik, pedig tegnap még lehet, hogy kenyeret sütött. A gyerekek hátul vannak, mögöttünk, a házakban. A bennünk élő, remegő gyermekek képe az, ami itt tart minket. A bennük élő remegő gyerek viszont el akar küldeni: menj, menekülj, nem akarok meghalni! Magamba mélyedek. Mit keresek itt?! Még elmehettem volna. Még lett volna esélyem egy kicsit élni, elmenni messzire. Mindegy már... Lépnünk kellene, de nincs aki megmondja, hogy hova, miért, és mekkorát. A szemben álló tömeg a vállához veszi a fegyvert, felcsatolja a szuronyt... Nevetnek...

Napok

Tegnapelőtt elmentünk venni egy sonkát. Megkérdeztem, hogy melyik a legkisebb. Lemértek kettőt-hármat, és egy 7,4 kilósnál maradtunk. Ez 2290 Ft/kg. ami testvérek között is a fene egye meg. Hát mindegy, régen ettünk már rendes füstölt sonkát húsvétkor, mindig csak azt a füstpácos vackokat vettük. Én magamhoz öleltem, mint egy csecsemőt és mondtam neki, hogy "gyere kicsim, apu most hazavisz". Nem értem, hogy az eladó hölgy miért akart kiesni a pultból nevettében. Sebaj. Aztán megkérdezte, hogy az úr akar még valamit? A feleségem válaszolt, hogy "remélem nem". Ekkor megszólalt az úr balról, hogy csak a zsírt. Nem égtünk jobban mint a rongy. Észre se vettük, hogy van ott valaki. Gondolom amikor átgázolnak rajtam az emberek, nekem is hasonló lehet a kisugárzásom. Hazaértünk és gyorsan eljutottunk a "miért nem vesznek sonkát a panellakók?" találós kérdés megfejtéséhez. Hát nincs hova tenni. Ezért feltettük a szekrény tetejére. Valamiért Gina cica felszokott az asztalra, ami közvetlenül a szekrény mellett van. Sőt, valamiért fel is akart mászni a szekrényre. Egész éjjel. Előttem van a kép, ahogy a hét kilós macska küzd a hét kilós sonkával.

 Az asszony megint hozta a formáját: kért egy DARAB karajt, erre a hentes hozott neki EGY darab karajt. Ha nem értenéd a különbséget: az egy DARAB az egész karaj egy darabja. Az EGY darab pedig egy karaj. Szóval hazatértünk egy folyóméternyi hússal. Már jártunk így, akkor három darabot kért... Rántott hús volt. Igen, szeretem a száraz húst, ez van. Meg rántott gomba. Az is volt. Nos, életem legdurvább refluxos rosszullétét éltem át az éjjel. Ha nem lett volna tele az összes arcüregem savval, akkor mentőt hívtam volna, mert annyira égett a szívem környéke, hogy joggal hihettem volna, hogy valami nagy baj van. Salvus víz befele azonnal, a párna ülő helyzetbe és próbálj meg aludni. Nem nagyon ment. Hatkor meg ébresztő, indulni kell az orvoshoz.
Csúcsforgalom stimmel. Balról süt a nap és jönnek az autók. Meg egy biciklis, akit nem vettem észre. Kikanyarodtam elé. És rámcsöngetett. Hát majdnem beleharaptam a nyelvembe a röhögéstől. Persze nagyon szégyelltem magam, nem szoktam én ilyet csinálni, de gondolom azért mindenkivel előfordul időnként. De érted: csengő...
Beértem az orvoshoz és rájöttem, hogy könyvet nem vittem. Ilyenkor nézem a padlót. Meg azt a sok orvostanhallgatót, akik úgy járkálnak, mintha minden sarokról azt várnák, hogy előttük terem egy professzor és kioktatja őket. Visszafogott, szinte suta járás, szelíd, félős arc... Gondolom szokatlan a klinikati környezet még. No, majd pár év múlva kinyílik a száj. "Nem azért tanultam hat évig, hogy maga mondja meg, hogy melyik lábát kell levágni! Upsz, kedves uram, az a láb, ami térbeli helyzetét tekintve máshol van, mint maga, igazából jó volt, de sebaj. Holnap eltávolítjuk a rosszat is... De igen! Én vagyok az orvos! Majd én tudom!"
Szóval ülök a váróban, nagy gyakorlatom van már benne. Jönnek-mennek az emberek. Bejött egy pár. Ez andrológus, szóval igazából férfigyógyász. Ehhez képest elég sok a nő. Gondolom azért valami mást is csinálnak, talán lombikprogram, vagy ilyesmi. Bejött egy pár. Mondhatjuk, hogy cigányok? Mindegy, már kimondtam. Szóval egy szép darab (nem a kigyúrt) kopasz férfiember, meg egy nő. A nő lehet, hogy nem volt cigány, de a lényeg szempontjából lényegtelen. Bejönnek. Hát a nő, valami hihetetlenül remek izléssel válogatta össze a ruháit. Adidas volt, tetőtől talpig. Bizony, később kitérek rá, hogy ez miért jó. Úgy az általános véleményem az volt, hogy ha nekem citrompofozó* cégem lenne, azért meggondolnám, hogy hova teszem ki dolgozni, mivel úgy nézett ki, mint akinek gondolkodni kell, hogy a jobb láb után melyiket kell előre tenni. De nézzük azt a komplét. ("Mi is a komplé? Klasszikus felfogás szerint olyan női ruha és kiskabát együttes, mely azonos anyagból készült. Modern változatban a ruha felett viselhetünk más anyagból készült, eltérő színű, mintájú blézert is, a lényeg, hogy az anyagok, színek és minták harmonizáljanak.") A cipő, ahogy említettem, Adidas. Rózsaszín. A nadrág is Adidas. Fekete alapon piros a három csík az oldalán. A felső is Adidas. Szürke, narancssárga mintázattal. Majdnem kiütötte a szemem a harmónia. Oké, láttunk már rosszabbat is. Egyszer csak meghallottam a férfi hangját. "Tű.... Tűzjelző" Mondom baj van, ez felgyújtott valamit és ijedtében dadog.

Odakaptam a fejem, és kiderült, hogy csak a táblát olvasta fel, ami a falon volt. Aztán büszkén körülnézett. Egyedül voltam, szóval rám nézett. Én meg másfele. Véresre haraptam a számat, de nem nevettem. (Ha nem harminc éves lennél, ezért adnék egy hármast. Így inkább ülj le fiam, egyes.) Jött a következő pár. Ránézésre egy a tízes éveinek végén járó srác, meg talán az idősebb, vagy a hasonló korú de jóval kiéltebb párja. Hát ők voltak gazdagék. Gondolom. Abból, hogy hozzám még nem vágott senki pusztán jószándékból Nike Airmax cipőt. Azt jó sok pénzért szokták dobálni. Ezeket is megnéztem magamnak. A nő aránylag normális ruhában volt, (mondjuk nem nekem, de a mai elfogadott öltözéknek megfelelt). Nyilvánvaló, hogy nem ő jött az orvoshoz. A srác a tréningruhában, az.   Mert hát mi másban járnának emberek orvoshoz. De ez legalább egy igazi teljes értékű egységes ruha volt. Fekete Adidas. Szürke Nike cipővel. Ezt majdnem annyira fájt látni, mint a kínaiban kapható ugró pumával jelképezett "Nuna" feliratú szabadidő ruhákat. Aztán sorra kerültem. Az ajtóig. Ott közölte az orvos, hogy nincs még eredmény, majd egy hét múlva menjek újra. Aludtam volna tovább inkább.

*A századfordulón citrompofozónak nevezték az utcaseprőket, mert a fő elfoglaltságuk az volt, hogy a lóbogyót megpróbálják egy rőzseseprűvel a lapátra terelgetni.

Értékek

Olvastam ma egy jó cikket.
http://jogespszichologia.hu/2017/03/27/ertelemnelkuliseg-eletnelkuliseg/
Értékek.. Mi az érték? Milyen értékei lehetnek egy embernek? Mit tudom én...
Szabadság: mi a szabadság? Szabadon lélegezhetsz, mehetsz, ahova akarsz, azt teszel amit akarsz? Most ne menjünk bele az illegális dolgokba, nem a törvénybe ütköző dolgokra gondolok, ha azt mondom, azt tehetsz, amit akarsz. Szabad vagyok, mert nem vagyok börtönben? Börtönben vagyok. Bebörtönöz egy test, egy életmód, egy anyagi világ. Érted: "anyagi". Mindenhez jogod van, amit meg tudsz fizetni. Ráadásul a szabadság egy olyan embernek, aki a négy (beton)fal között éli életét, nem egy nagy érték. Szabályos életmódot folytatok, mondhatni szabályozottat. Adott időben gépezek, adott időben alszok, adott időben eszek. Persze még mindig nem nevezhetjük börtönnek, mert én eltérhetek a rutintól.
Egészség: mindenki sokra tartja. De hidd el, ha beteg vagy, egy idő után ez már csak egy állapot. Alap, amiből kiindul minden cselekedeted, vagy éppen annak a hiánya. Nem más a betegség, mint az egészség, leglábbis értékek szempontjából. Ha pedig túl sokáig tart, remény nélkül, akkor már nem egészséget akarsz, hanem halált.
Boldogság: tegye fel a kezét, aki ezt egyáltalán meg tudja határozni. Öröm? Az nem lehet ugyanaz. Az öröm elérhető, azt nem kell keresni, csak ha éppen depressziós vagy. Egy egészséges elme bármikor képes örömet találni. De az öröm nem boldogság. Folyamatos öröm meg nem létezik, nem örülhetsz folyton egy kifutott tejnek, mert a végén nyálcsorgató intézetbe kerülsz és papiztatni fognak.
Szerelem? A nagybetűs? Mi az? Meddig tart? Számomra sokkal fontosabb a szeretet, az összetartozás, mert az a nagy lángoló hülyeség, amit ma szerelemnek tartanak és leöntenek egy halom rózsaszín, csillogó flitterrel, az inkább csak egy médiatalálmány.
Szeretet. Igen, itt már közelítek a saját értékeimhez. DE. Szeretem az állatokat. ÉS nem szeretem az embereket. Sok jót nem kaptam tőlük, akkor meg mit kínlódjak a saját érzéseimmel? Kizártam.
Mi az érték? Egy érték előállítási értéke mennyibe kerül? Megfizethető egy érték? Megvehető? Megtalálható? Vagy mit lehet vele csinálni? Egy-két érték mentén élni az életet, nem ugyanaz a börtön, mint amikor értékek nélkül éled az életet? Amikor felkelek, azért kelek fel, mert már nem tudok aludni... Nem nagy dolog, nem az a világrengető ébredés, hogy: IGEN, EZ AZ A NAP!!
És mégis, értéket kaptam. Akkor, amikor már lemondtam róla, akkor, amikor már elfogadtam, hogy a világ összes értékét pénzben mérik, és megvehető. Barátságot kaptam. Olyan emberek barátságát, akik nem láttak, úgy barátok. Tőlük lehetnék én a Notre dame-i toronyőr, akkor is csak segíteni akarnának. Értéket találtam, mikor rájöttem, hogy bármit elmondhatok, mert van, aki meghallgat. Nem kell több, de mégis többet adnak, mint a részletek összességét. Kimondhatom azt, ami nagyon bánt, meg azt, aminek nagyon örülök, mindenképpen támogatást kapok. Együtt örülnek az örömömnek, segítenek, ha elönt a sár. EZ az érték. Visszatérnék a "szeretethez", de az elmúlt 20-25 évben annyira elcsépelték ezt a szót, hogy lassan másik szót kell erre keresni, ha a valódi értelmét akarnánk megfejteni.
Nekem ez a BARÁTSÁG. Számomra ebben benne van a szeretet, a szabadság, a boldogság, és az öröm egyszerre. A barátság MINDEN. Ráébresztettek, hogy nem vagyok egyedül. Segítenek, hogy megtaláljam a helyem az emberek között és a világban.
Márti, Cilla, Nóri - Köszönöm!

Most csak néhány könyv.